munkáim

Az elmúlt 6 évben több különféle programnyelvvel találkoztam. Elsősorban a piac változásait követve alkalmaztam egy-egy újabb nyelvet.
Magát a programnyelvet csupán egy eszköznek tekintem, mint a fényképész a fényképezőt. Az, hogy mi lesz a képen, az csak a fotós tapasztalatától, tudásától függ. Persze nem mindegy, hogy milyen gépet mikor használ az ember, így van ez a programnyelvekkel is. Minden feladat előtt mérlegelni kell, melyik nyelv lenne a legalkalmasabb a szoftver kivitelezéséhez.

6 éve a Webes fejlesztések, és a DOS-os programok Windowsra való átültetés volt a sikk. A magam részéről több fantáziát láttam az Internetben, tehát ezen a vonalon indultam el. A háttérben persze kellett a Delphi is, mint a Win32-es alkalmazások fejlesztő eszköze.

Első munkahelyemen statikus weboldalak szerkesztésével kezdtünk, majd a flash megjelenése után mindenki intróra vágyott, hát megkapták. A PHP, SQL segítségével először csak a saját munkákat könnyítettük meg, majd amikor megmutattuk egy-egy megrendelőnek, milyen egyszerűen szerkesztheti saját honlapját, (amit ekkor már portálnak neveztek) kapva kapott az alkalmon, hogy meglegyen az első saját CMS rendszere.

Jelenlegi munkahelyem már elsősorban portálok tervezésével, kivitelezésével foglalkozok, és a hozzájuk kapcsolódó saját fejlesztésű, CMS rendszerek testreszabásával (Web-es, Win32-es CMS rendszer).

Nehéz megmondani mit hoz a jövő.
Internetes vonalon, most mindenki a web2.0-ra van rákattanva, és az AJAX-ra. Ide tartozik még a Microsoft c# vonala, amely a fent említett Dos-os, majd Win32-es szoftvereket Interneten is használható alkalmazásokká való átalakítását segíti elő.

Idáig egy szót sem ejtettem a Java-ról, ez nem véletlen. Maga a nyelv véleményem szerint „nagyon szép” értem ez alatt az objektum orientáltság támogatását. Ami nem tetszik benne, az a virtuális gép, értem én, hogy ez kell a futatáshoz, és a platform függetlenséget is „megoldja”, de a memória, amit elvisz hát….
De mint írtam, a nyelv csak egy eszköz, ha a java-ra van most szükség, akkor kompromisszumokat kell kötni, mindent megtenni, és elkezdeni az átalakulást…